3:01 - írta dtj

Eljött az ideje, hogy megosszam veletek legújabb tervemet:

www.netszemleproject.buzz.hu

remélem sokan találtok valami kapcsolódási lehetőséget!

Itt lesz az angol változat.



13:14 - írta dtj

___________________Dr. Telkes József___________________

 

Pécsett szerzett orvosi diplomát és pszichiáter szakvizsgát.

 


Az egyetemi klinikát és az orvosi hivatását cserélte fel Pécsett egy lakótelepi mentálhigiénés modellkisérlet kedvéért, azzal a felkiáltással, hogy több embernek tud így segíteni.


Budapesten az MTA Szociológiai kutató Intézetében Ferge Zsuzsa mellett dolgozott, majd az Állami Ifjúsági és Sporthivatalban két évet, végül fél év alatt az akkori egészségügyi miniszter megbízásából átszervezte az Országos Egészségnevelési Intézetet.


A fejvadászattal Amerikában ismerkedett meg.


A Hill Internationalt behozta magyarországra, elindította a céget, majd ezt követően alapította meg saját fejvadász cégét.


Ekkortájt jelentette meg az Állásvadászat című nagysikerű könyvét, amely immár 18 éve a legnépszerűbb olvasmány állás változtatás idején. Hasonlóképpen siker, kiadói nívódíjat kapott kötete A válás lélektana.

 


A 90-es évek közepén keresett magának egy network marketing céget tudatosan. Könyvet akart irni róla, amely később Ki mer gazdag lenni? címmel jelent meg, hálózatok munkatársaitól kapható (könyvesboltba nem kerül).


Akkor még nem tudta, hogy nem csak könyv, de életreszóló szenvedély, hivatás lesz ebből a kísérletből.


A Grafológiai Intézet társtulajdonosa az alapítástól 2004-ig. Részt vett az Inside és az Excellence cégek elindításában is. Támogatja Kulcsár Gyula felfedezésének, a Culevitnek a megvalósulását.

A 90-es évek végén feleségével, Tátrai Máriával a közkedvelt Csaláli Kör című Tv műsort vezette. Vállalati rendezvények gyakori előadója, tréner, az első magyar fejvadász képzés elindítója.

 


2002-ben saját microfranchise programot indított, amely zárt körben különleges termékekkel és szolgáltatásokkal látja el a tagjait. Jelenleg az európai piacra lépésen dolgozik. A siker alapja az induláskor megfogalmazott alapelvek (egyszerűség, egységesség, átláthatóság, fapados moell) következetes betartása.

 

Aktuális munkanapló


 

 

________________________________________________________________________________________

 

 

1122 Budapest, Székács utca 12. Email Tel.: +36 1 457-0903

www.telkes.net